Levelek, hírek: tőlünk, rólunk, nekünk 2009. júliustól.         Előzmények itt

 

Sziasztok Seniorok!  Rendben lezajlott a Senior CSB első fordulója Dunaújvárosban és az RSC-ben.

A távolmaradások miatt megüresedett időben plusz fordulót tudtunk játszani, ezért a januárra "beszúrt" versenynapra nincs szükség. A CSB utolsó fordulja Szegeden lesz, mindkét korosztálynak egy helyen és időben.

A játéknap képei a facebookon: https://www.facebook.com/Senior.squash

A csb jelenlegi állása itt: http://senior-squash.hu/csapatok.htm#eredmenyek

Következő versenyünk az ON LINE ban a most már hagyományosnak mondható MIKULÁS Kupa. Kiírás rövidesen. Gyertek minél többen, és hozzátok a gyerekeket, várja őket a mikulás :) Üdv: ST (2012.11.18.)

 

Sziasztok Seniorok Véget ért a Tihany Head kupa, köszönet a szervezőknek (külön a Kapinak és Gosztonyi Pistának), valamint köszönet a HEAD ajándékaiért!

 
Rendkívül szép időben, kényelmes időbeosztással, családias hangulatú mérkőzéseken dőltek el a helyezések.
Az eredményeket itt találjátok: http://senior-squash.hu/2012-13/tihany-osz.htm 
A következő verseny 2012. október 13-án (szombat) lesz, a helyszín rövidesen.
Kérlek benneteket, hogy a szövetség Facebook-os oldalát osszátok meg az ismerőseitekkel:
https://www.facebook.com/magyar.fallabda.squash.szovetseg 
 
Válaszok a 2012. 06. 25-i levélre.

 

Szia Tibi!  Röviden:

- nem tenném kötelezővé, hogy csapatonként egy lánynak indulni kell

- nem gondolom, hogy ki kellene zárni az OB-n, aki csak azon szeretne indulni, mivel sokan egyéb más egyéni és csapatversenyben is részt vesznek, lehet, ezért nem fér az idejükbe még egy ranglista verseny azért, hogy az OB-n is indulhassanak

- szerintem nem kellene az OB eredményeket dupla ponttal értékelni.  Üdv: Papa  (2012.06.25.)

 

- - - - - - - - - - - - - - -

Szia Tibor! 

Nekem persze, hogy megfelel a versenynaptár, viszont egyéb versenyeim miatt inkább a költségek érdekelnének. Az OB-n 2012-ben úgy tudtam indulni, hogy kifizettem a nevezési díjat. Ha 2013-ban szeretnék indulni, akkor ahhoz, hogy egy másik versenyen induljak előtte kell versenyengedély? Az mennyibe kerül? Vagy ott is csak nevezési díj van?  

Más. Gyuri tervezi, hogy 2 női csapatot indít a CSB-n. Hívott a csapatába. Ha igent mondok, akkor hány meccsre számíthatok és mennyibe kerülne ez nekem összesen? Várom válaszod. Hrabina Éva (2012.06.25.)  Szia Éva! A versenyengedély nem kötelező. Örülnénk, ha kiváltanád Te is a "Senior kártyát" ami 5.000 Ft/év. Ha nem váltasz kártyát, akkor a verseny nevezési díján felül +1.000 Ft-ot kell fizetni. Más. Nagyon jó lenne, ha indulna még női csapat, mert akkor külön a lányoknak is kiírnánk csapatversenyt. A meccsek száma a nevezőktől függ. szervezkedjünk, és akkor sokat játszhatsz, játszhattok :) ST

Hali Seniorok!

Készítettem egy tervezetet, ami a senior versenyekre és helyszínekre vonatkozik
Az időpontokat persze lehet tolni jobbra-balra /emiatt tervezet  /
Az alapfelállás az lenne, hogy 3 korosztályra bontjuk a versenyeket (+35, +45 +55), kivétel, ha a nevezők létszáma és korösszetétele nem indokolja a +40 és +50 indítását.
 
Már a rendkívüli közgyűlés előtt kiküldött programban vázoltam a 2012-13-évadra vonatkozó elképzeléseimet, most csak néhány pontot ismételnék:
 
1. Csapatverseny nevező csapatok számától függően két fordulós, ha indokolt 2 napos.  (Kérek véleményt arról, hogy "kötelezővé" tegyük-e: minden csapatban egy lánynak is indulnia kell????)
2. Az OB-n csak azok indulhatnak, akik előtte legalább egy egyéni versenyen indultak.
3. Az OB-n elért eredmények dupla pontot érnek.
4. Vándorkupa az év játékosainak, amit az utolsó versenyen, az OB-n adunk át.  (feleleveníteni a régi jó szokást, hogy a verseny után közös parti legyen???)
 
2012. szeptember      Tihany
2012. Október 13.       Debrecen
2012. November 10.  Bp. Csapatverseny I. forduló
2012. December 8.     Mikulás Kupa  On Line
2013. Február 9.          Kiskunhalas
2013. Március 9.          Vác
2013. Április 13.            Szeged  Csapatverseny II. forduló
2013. Május 11.             Bp. Senior OB  + az Év játékosai cím átadása
 
(Senior verseny lesz még a nemzetközi Szegeden, de az már nem tartozik bele a szövetség naptárába)

Kérek mindenkit, hogy írjon véleményt e hét csütörtökig, mert a versenynaptár június 1-vel véglegessé válik, addig még érdemi változtatásokat tehetünk.  Üdv: Sulyok Tibor  (2012. 06. 25.)

 
 
Hali Seniorok!
Ne feledjétek, az idei tihanyi verseny igazi kuriózum: a 25 évvel ezelőtti squash eseményekre emlékezhetünk a nagy "öregekkel"!
 
A Tihanyi verseny (http://senior-squash.hu/2011-12/tihany_senior_verseny_2012-tavasz.htm) szervezője, Kaplár F József üzeni:
 
1. A hotelben csökkentették az árat.  (11.250 Ft/éj/fő félpanzióval + idegenforgalmi adó).
 
2. Április 30-án este buli.
 
3. Ezen a napon újra játssza az 1989-es első döntőt Tábori Tamás és Császár Lajos.
 
4. De megismétli a húsz évvel ezelőtti döntőt Krasznai Gábor és Püski József is.
 

Kedves Szervezők, akik a Tihany Kupa versenyt kiírták!  

Szeretnék jelentkezni a Tihany Kupára 55+ kategóriában, de nincs email-cím a kiírásban megadva. A jelentkezés nekem egyszerű, mert a trénerem éppen Gosztonyi István. Lehet, hogy a kiírást is 25 éve évről évre kopírozzátok? Akkor még nem volt email-cím, és csak telefonon lehetett jelentkezni. DE MOST MÁR....................VAN INTERNET ÉS EMAIL!!!  

Ráklikkelni és jelentkezni sokkal egyszerűbb, mint a Gosztonyit felhívni, hiszen állandóan a pályán van. Vagy ha nem, akkor kinn cigarettázik. Ha a verseny szervezői sok jelentkezőt akarnak, akkor egy EMAIL-cím a kiírásban egy minimum!!! Minden más versenykiírásban szerepel ugyanis, csak a tihanyiban soha, és panaszkodnak, hogy kevesen vannak. Üdvözlettel: Legeza István (2012.04.16.)  Köszi István a figyelmeztetést, pótoltam. Üdv: ST

 

Szia Tibi, Most volt idom megnézni a nyereményeket. Szeretném, ha közre adnád köszönetemet a szervezők felé, le a kalappal, mert nagyon komoly nyereményeket hoztak össze, csak nem kommunikáltátok ki a nyilvánosság felé! Azt gondolom legközelebb tételesen írjátok le ki mit nyerhet, mert ez biztosan ösztönözne meg több embert a játékra, másrészt a felajánlónak is jó reklám lenne! Szóval még egyszer köszönet a szponzoroknak!  Üdv: Kovács Zsolt (2012.04.01.)

 

Drága Sporik! 

Azt látom a versenyeken, hogy egyre komolyabban vesszük a mérkőzéseket, az eredményeket. Nagyon sokan már úgy küzdenek a pályán, mintha az életük függene tőle. Számosan akkor sem fogadják el a bírói döntéseket, ha azt más, szintén pártatlan néző is bizonygatja. Ezzel persze nem csak önmagukat húzzák fel, de mérgezik a hangulatot is.

De hát az ég szerelmére, ez mégiscsak egy JÁTÉK!

Egész héten küzdünk mindannyian (bár nyilván vannak köztünk szerencsés kivételek) munkahelyeinken, otthonainkban, az utakon, stb. (a megfelelő hely egyénileg kiválasztandó), szerintem a squashpályán meg kellene próbálnunk kikapcsolódni, lazítani, barátkozni. A jó hangulat talán fontosabb, mint az eredmény…    Szóval, részemről nem kívánnék belepofázni a sorsolásba, szubjektív „erősorrendet” pedig végképp nem támogatnék, mert abból aztán remek veszekedések kerekedhetnek.

 

Ha engem elver egy nálam jobb játékos, akkor abból próbálok tanulni, és hálával gondolok rá, ha esetleg nem teljes gőzzel tolta, megengedve, hogy néha én is elérjem a labdát.

Szóval, csak lazán, jókedvűen, van elég bajunk egyébként is…  J

 

Fentieket nem vitaindítónak szántam, inkább csak gondolatébresztő alkalomnak az önkontrolra. És nehogy azt higgyétek, hogy holnap könnyen adom majd skalpom!  J    Üdv.. Hujber Tamás  (2012.03.30.)

 
Válaszok Pápai Miki levelére, és Miki megjegyzése:
Sziasztok Seniorok!

Hát mit is mondjak?
Rendkívül nagy érdektelenség, esetleg közöny? 
Ami jó hír, Wéber Juli hoz sütit, és a levélben foglaltak talán adnak egy kis segítséget az illetékeseknek!

Aki írt annak köszönöm, hogy szentelt rá időt! Találkozunk a pályán és jó már most tudni, hogy mindenki elégedett lesz mindennel! :-) SziasztokMiki


Íme a válaszok: (szó szerint idézve)

SZIASZTOK SENIOROK!

Bár kicsit megkésve, de egy pár gondolatot, érzést leírnék. Akinek szívügye a squash az (mint eddig is) ezután is tenni fog a sportágért. Természetesen könnyebb lenne, hogy a szövetség vezetősége is partnerként számolna és  számítana ezekre az emberek(kel)re, akik hosszú évek óta bizonyították tetteikkel elkötelezettségüket. Sajnos az összefogást, tenni akarást, kommunikációt nem a szövetség illetékeseitől tapasztalom. Be kell látni az utóbbi évek alapján, hogy ezzel a vezetéssel (nem mindenki) az állóvíz egyre mocsarasabb lesz és el fogunk "süllyedni"... Akik ismernek, tudják, hogy én mindent megteszek Debrecenben a squashért, s amikor időm engedi és el tudok jutni más versenyekre; ott sem tétlenkedem, segítek, ahol tudok. Saját rendezésű versenyeimmel, honlapommal (http://www.squashtime.hu/) is próbálok példát mutatni abban, hogy kell kiszolgálni azokat, akik szeretik ezt a sportot és idejüket és pénzüket is erre áldozzák. Szerintem egyéni senior tagsági díj kell, csak ne olvadjon bele a közösbe. A csapat nevezési díjat is megtartanám, csak összeget kell optimalizálni. Én a versenynapokra nem nevezési díjat, hanem pályadíj elosztást javaslok, előre meghatározott (clubvezetőkkel egyeztetett egységes összeg) mértékben. A sportorvosi vizsgálat legyen a játékos egyéni felelőssége, elég a nyilatkozat. Egy évben 4-6 egyéni senior verseny, Miklóssal egyetértve hétvégét átölelve, hogy maradjon idő beszélgetni, bulizni. Javaslom, hogy a senior csapatok esetleges létszám növelésére a jövőben legyen (pl. senior honlapon) lehetőség azokat összefogni akik szeretnének indulni csak nincs csapatuk. Egyéni jelentkezésből összejöhet 8-10-15 játékos, akiket összesorsolnánk. A jelentkezők vállalják, hogy, ha korosztályukban nem lesz kellő jelentkező, akkor is indulnak a fiatalabb korosztály küzdelmeiben. Vagy csinálhatunk "amatőr" senior csb-t +35-45 és +45 korcsoportban, azoknak akik igazoltan 35év felett ismerkedtek meg a sportággal és kezdtek el játszani versenyezni. Lehet, hogy így több csapat jönne össze, nem csak most; a jövőben is. Amennyiben egészségem engedi szabadidőből továbbra is segítem a sportágat és azokat akik igénylik. Gyönyörűséges napot mindenkinek: Érckövi Zoltán

 

Kedves Miki! 

Ha ez jelent valamit, én abszolút támogatom javaslataidat. Ha mi szervezzük, és minden szervezőnek lesz egy kis haszna a versenyekből, akkor működni fog, és senkinek nem kerül majd annyiba, mintha a szövetségre bíznánk ugyanezt. Az látható, hogy onnan támogatásra nem számíthatunk.

Most eszembe jutott egy megoldás arra, hogyan lehetne több szubvenciót kapni. Annyi gyereke van ennek az Orbán Viktornak, nem igaz, hogy valamelyiket nem tudja leigazolni egy klub! Nézd meg a Videoton példáját, ott focizik valamelyik Orbán gyerek, dől is oda a pénz, és még mennyi fog!

A főnyeremény persze az volna, ha magát a nagy machinátort tudnánk szeniorként igazolni. Jó, mondjuk én nem mennék vele egy pályára, de onnantól biztosan nem csak süti, hanem lazacos szendvics is lenne.   J Kitartás, köszönet, üdvözlet! Hujber Tamás

Szerbusz Miki !
Ne haragudj , hogy hozzá szólnék a tárgyhoz valóban az okokat keresve csak azt lehet felsorolni a langyos vízre utalva, amiket te is említettél. Elszállt az üzemanyag ár fekvőben a vállalkozások a versenyeken való részvételhez természetesen " némi " anyagiakat minden résztvevőnek meg kell mozgatni. Az emberek már nem terhelhetőek tovább semmilyen téren. Sajnos a válság óvatosan belopakodik minden szektorba az általunk imádott sport irányzatokba is. Nem látok ugyan bele a szövetség anyagi helyzetébe,de pld. a bowling szövetség sem tud felállni némi anyagi támogatásokkal a klubok irányában már évek óta. Ami fájó még a kiemelt sportágak központilag. Ez a rettenetes labdarúgás: hallottál már valaha is olyat valaki szájából,hogy nem tud futballozni ? Egy magyar játékos, aki álló labdából gyertyát rúg" három kilót keres" és a klub símítja minden óhaját a szövetség pedig vasvillával hányja a lóvét ! Írhatnék még a számomra megdöbbentő sok furcsaságokról, ami a sportban történik,de ti is tisztában vagytok ezekkel. Ezek ellenére remélem a fallabda szeretők táborát növelni tudjuk küzdünk és bízva bízunk és abból a bizonyos gyümölcsből majd egyszer mi is vehetünk. Maradok minden sport szerető számára, tisztelettel : Bor Péter Centrum Squash Club.

 

Szia Miki!
 
Igen elgondolkodtató, amit írtál. Nagyon sok mindenben igazad van.
A versenyszervezésről mostanában már nincsenek tapasztalataim, de ezt  AZ évek óta tartó langyos vizet már azt hiszem mindenki tapasztalja és unja. Nem akarok a szövetség Ellen kampányolni, mert alapjában véve nincs velük semmi bajom, de nagyon sok kontaktunk sem. Ez már nem igazán a MI( játékosok ) hibájának érzem. Nálam igazán akkor verte ki ezügyben a biztosítékot, amikor 2008-ban szerveztem AZ Első Magyarországi Fallabda Roadshow-t. Semmiféle  érdemi segítséget nem kaptam,  könyörgések Ellenére sem,pedig ha valami ez akkor igazán a sportágért volt, lett volna és nem  én értem. Már azt sem tudom igazán melyik elnök idejében volt, de nincs is nagy jelentősége, mert mindegynek érzem. Itt AZ alap probléma Valóban abban áll, hogy nem igazán derül ki, hogy Ki van kiért. 
Ezt a mintát követik nagyon sokan a sportban, Valószínű AZ országos politikát másolják. Mindenki mindent a pénzre fog és csomó dolog van ami nem pénz kérdés, legalább is nem ennyi. Főként nem áll arányban a befizetett összeg a kapott szolgáltatásokkal. Itt példáué olyanra gondolok, hogy senkinek a munkáját érdemeit nem ismerik el a szövetségnél még UTólag sem aki megszállotságból és elkötelezettségből társadalmi munkában évek óta sokat tesz. Ellenkező hozzá állással legalább ezek embereknek nem szegnék kedvét a további ténykedéstől.
Hiszem, hogy egy alulról szerveződő kezdeményezés legalább olyan hatékony tud lenni, mint ha AZ szövetségen keresztül történik.
 
Mindenkinek sok sikert és kitartást kívánok azokhoz a kezdeményezésekhez, amik előre viszik a squasht AZ országban, még akkor is ha csupán AZ gondolatébresztést szolgálja.  
Sportbaráti üdvözlettel: Lázár Zoli

 

Szia, Miki!

Csak pár szösszenet a szerintem jogos felvetésedhez, számokkal megtámogatva. /talán emlékszel én voltam a Képes Gabi mellet a másik szervező, később „pénzügyes”, akik elindítottuk önszerveződéssel a szenior csb-t. Talán, 2000/01-ben/

Az egész ugye úgy indult, hogy akkoriban, meg még jó pár évig a szövetség hallani sem akart rólunk. Nem hogy foglalkozni!

Így a magunk urai lettünk!

Játékengedélyre külön nem kellett költeni, mert nem tettük kötelezővé. Ezért is lehetett úgy csapatokat szervezni, hogy nem csak egy klubból kellett összeállni a résztvevőknek. Ennek az volt az eredménye, hogy több olyan szezon is volt amikor 12 csapat szerepelt a bajnokságban!

Az első két vagy három szezonban csak csapatnevezési díjat kértünk, ami 20000Ft/csapat volt, mert a pályákat mindig felajánlotta valamelyik klub akinek volt csapata.

Később kellett még a 10000Ft/csapat a kaucióra mert több csapat nem vett komolyan minden fordulót és ez lett egy úgynevezett vissza nem térített „bánat” pénz a renitensekkel szemben.

Utána nézhetek, de úgy emlékszem, 2003/04 volt az első szezon ahol fizettünk a pályákért, ami természetesen a 20000Ft-os nevezési pénzből történt. Mint ahogyan minden más fizetni való! /oklevelek minden csapat részére, megfelelő számú érem a helyezetteknek, az ügy komolyságának megfelelő kupák vagy serlegek (össze sem lehet hasonlítani azzal amit a szövetség prezentált, pedig ugyan annyi pénzből gazdálkodtunk), és még a díjátadó bankettek/

Aztán úgy emlékszem, 2006/07-től, hogy ne keljen emelni a nevezési díjat, a helyszíneken külön szedtünk csapatonként/fordulónként pénzt a pályákra.

Ami nagyon érdekes, a fent már említett költségek kifizetése után, az új szezont mindig plusszal indítottuk mert maradt pénz az előző évről!

Ez tartott addig amíg be nem lett integrálva a csb-nk a szövetségbe. Ennek csak az volt előnye, hogy az időpontokkal, a helyszínekkel, pályabérléssel nem nekünk kellett foglalkozni.

A végére pár szám: 2004/05 szezonról a kifizetések után maradt 72000Ft

                              2005/06 szezonra 12 csapat nevezett, az   360000Ft

Szóval így volt!

Most meg tudjuk hogy, hogy van!

Az már egy másik történet, hogy van egy sporttörvény és ha azt a szövetség be is tartaná, ilyen formában a szövetség rendezésében nem is csinálhatná, akkor viszont még ennyi csapat sem indulna!

Ha segíthetek; megtalálsz!

   Üdv: Papa   

Szia Miki!

Ezt sikerült jól összefoglalnod.
Első olvasatra még nem tudok konkrét véleményeket írni, de igyekszem megtenni aug 15-ig. Az biztos, hogy a sütibe beszállok.. Még jelentkezem. Szép estét!
Üdv Wéber Juli

 

Kedves Miki!

 Az elmúlt években én is azért húzódtam vissza mert én sem tudtam azonosulni a szövetség munkájával, stílusával, hozzá nem értésével, az utánpótlás és élsport teljes elhanyagolásával, az egyesületek teljes semmibe vételével, stb.

Rájöttem, hogy mivel a szövetségtől semmit nem remélhetek, utánpótlásképzéssel, versenyrendezéssel a squash népszerűsítésével kapcsolatos elképzeléseimet a City Squash Clubban, a magyar squash legsikeresebb utánpótlás csapatának menedzselését pedig a Junior Squash Elittel próbálom megvalósítani.

Jelenleg nincs más út. Ha akarsz jó senior versenyt rendezni, hirdesd meg, adj jó feltételeket és biztosan sokan fognak részt venni rajta. Ehhez valóban nincs szükség a szövetségre.

 Hiába kaptam ígéretet a tavalyi közgyűlésen arra, hogy a sok játékost leigazoló egyesületek több versenyrendezési lehetőséget kapnak, ez nem valósult meg. Hiába kértem, hogy mindenről tájékoztassanak a honlapra kiírt néhány infón kívül semmiről nem tudok. Hát érdemes rábeszélnem a játékosokat, vendégeket, hogy váltsák ki a drága játékengedélyt és induljanak szövetségi versenyeken? Kalapozzak a szövetségnek, hogy aztán szerintem fölösleges dolgokra költség? Nemhogy köszönet nincs érte, hanem még belém is rúgnak és semmibe vesznek, kihagynak a pályázatokból, leminősítik a pályáimat, kikiáltanak elfogult squash anyukának és sorolhatnám.

 Biztosan van bennem elfogultság mint ahogy benned is, de az biztos, hogy nélküled és nélkülem sokkal szegényebb lenne a magyar squash élet. Ennek ellenére a mi véleményünkre nem kíváncsi senki, pedig az egyedüli mód a változásra a párbeszéd, összefogás lenne annak ellenére, hogy mi sem vagyunk mindenben egy  véleményen.

 Én a pályázatot egy új fiatal, ambiciózus, törekvő, ötletgazdag, üzleti érzékkel rendelkező főtitkár személyére írnám ki, mivel főtitkárságom idején megtapasztaltam, hogy minden a főtitkár személyén múlik, én sem voltam a tökéletes személy.  Csak a fizetett alkalmazottól várhatunk változást. Az elnök és elnökségi tagok tevékenysége csak látszólagos. Szerintem szakmai bizottságra sincs szükség. Elbert Gábor idejében működött leghatékonyabban minden, mert a Gábor egyedül kitalálta és meg is valósította az elképzeléseit.

 

Én még hiszek a squash jövőjében, kitartó vagyok!  Böhm Gabriella

  
 

Szia!

Remélem az előző levelemet megkaptad.

Számomra az a következtetés, hogy takarékosan, jókedvűen, barátságban csak úgy tudnánk működni mint régen, ahogyan leírtam.

Persze, az idők változnak. Az orvosi jóváhagyást támogatom, de lehetne egy olyan megoldás is, hogy a mindenkori rendező aláírat egy olyan nyilatkozatot/akinek nincs sportorvosija/, hogy saját felelősségére vesz részt a versenyen.

A ranglista és csapatversenyeket olyan időpontokban kellene rendezni, amikor más verseny nincs vagy csak ifjúsági verseny van.

Tradicionálisan a Tihanyi két versenyt, amíg érdeklődés van és a Kapi megtudja szervezi tartani kellene./bár a sportértéke a 0-felé konvergál/ Szintén meg kell tartani a Ti nemzetközi versenyeteket is. Itt egy gondolat, nem lehetne bővíteni, akár más időpontban két napban nemzetközi csapatbajnokságként?

A csapatbajnokságot a jelentkezők számától kellene függővé tenni. Úgy mint az idén,fölösleges három fordulót kreálni!

Az anyagiakat előző levelemben leírtam. Ha azok a pénzek nem a szövetséget gazdagítják, jó kis versenyeket lehetne rendezni!

Most ennyi, de folyamatosan jár az agyam, hiszen az „öregek” valahol a szívem csücske, a gyerekeim!

  Üdv:   Papa

 

Sziasztok Seniorok!

Az elmúlt években sok olyan dologgal találkoztam a magyar squash életben, amivel nem tudtam azonosulni. Gondoltam jobb lesz visszahúzódnom, mert az idő úgy is megoldja ezeket a problémákat.
Hát nem sikerült kivárnom, ezért gondolom egy kicsit görbe tükröt tartva egy "játékra " hívom a senior játékosokat!

Írjunk ki egy pályázatot, amit nem a szakmai bizottság és az elnökség bírál el, hanem mi magunk!
Ez egy meghívásos pályázat lenne. Meghívjuk a szövetséget és magunkat (önszerveződés). Ki biztosít jobb feltételeket nekünk?

Gondolatom az, hogy írjunk ki pályázatot az egyéni senior OB, senior csapat bajnokság és két-három senior körverseny megrendezésére.

Joggal kérdezhetitek, hogy mi az ami ide vezetett?


1- Az érdektelenség a versenyeken.
2- Az egyre növekvő értelmetlen költségek.
3- A logikátlan, nem végig gondolt szervezés (nem a versenyt rendező klubbokra gondolok).

Gondolati háttér:
Remélem mindenki egyetért  azzal, hogy a megöregedett játékosoknak a legfontosabb, hogy találkozzanak egymással, játszanak (nem vérre menő) meccseket és utána legyen idő beszélgetni, táncolni stb.
Nem lényeges (talán) a ranglista és biztosan rossz a gyakori verseny.  Fontos a költség takarékosság és az, hogy mindenki jól érezze magát!

Javaslatom a következő lenne:
Mindenki írja le a gondolatát az alábbiakról és természetesen egészítse ki, ha valamit kihagytam!

1- A sportorvosi vizsgálatot tegyük kötelezővé a senior szezon kezdetére, hiszen ez alapvető érdekünk és biztonságunk.
2- Ne szedjünk éves tagsági (versenyeztetési) díjat. Se egyénit se csapatot (aki akar szövetségi versenyen indulni, az kiváltja).
3- Legyen nevezési díj az adott versenyen, ami a rendezőt illeti (ezt maximáljuk).
4- A rendező biztosítson minden feltételt egy jó versenyhez. (Díjak, pálya, labda, szervezés, versenykiírás, fotózás) 
5- Opció legyen vacsora, közös est, esetleg buli.
6- Legyen két-három kiemelt verseny (elosztva a szezonban, ami egy hétvégét felkarol. (Egyéni ob, csb, nemzetközi szenior.)
7- Segítsük egymás munkáját, mindenki (aki csak tud) vállaljon egy kis részt. (pl. fotózás a versenyeken, a lányok hozzanak egy tálca sütit, a fiúk is tehetik ezt, lebonyolítás, bíráskodás, ranglista kezelés, népszerűsítés, honlap karbantartás, facebook aktiválás) Egyénre lebontva nem sok, de biztosan sikert hoz az összefogás.

Tények:
Egy évben befizetünk  
1000Ft /fő sportorvos díj  Marad
10000Ft / fő szövetségi tagdíj 
10000Ft csapat nevezési díjak. 3300Ft / fő  vagy 2500Ft / fő
+ Az aktuális verseny nevezési díja. Marad

Ugyan miért kell nekünk fizetni? A ranglistáért, a weboldalért, amit a Sulyok Tibi ingyen kezel? A csb díjakért? A versenykiírás elküldésért? Esetleg azért, hogy a szövetség deklarálja a bajnoki helyezetteket? Érzi valaki azt, hogy a szövetség értünk van? 

Mint versenyrendező bizton állítom, hogy a nevezési díjakból ki lehet kalkulálni a díjazást, labdát, rendezést és pályát. Főként, ha egy kicsit összefogunk és segítünk egymásnak.
Tehát évi 13000Ft a zsebünkben marad és ami  a legfontosabb, hogy ezáltal biztosan többen leszünk!
Ha 6 versenyt kalkulálunk egy évre, 3 egyéni "ranglista", 1 csb, 1 egyéni OB és egy baráti "dilis"  kupa, akkor a megspórolt összeget magunkra fordítva pl. közösen vacsizhatnánk egyet a verseny után.
2000Ft/fő, elegendő egy marhapörköltre, juhtúrós kapros galuskával, koviubival és egy korsó sörrel menüre. 

Azt gondolom, semmi olyan erő nem köt (csak a sportbarátság) bennünket, hogy lógjunk egy emlőn, amit mi táplálunk! 

Tehát a pályázat lényege az, mit tud vállalni a fentiekből a szövetség és mit tudunk mi?
Leadási határidő 2011. augusztus 15. 
Értékelés 2011. augusztus 16-22.
Eredményhirdetés 2011 augusztus 22.

Kérem minél többen válaszoljatok a feltett kérdésekre, hogy majd kellő alapossággal tudjunk dönteni saját sorsunkról!

Fontos:
Levelemmel nem a viszályt szeretném fokozni, hanem felhívni a figyelmet arra, mennyire nincs rendben a magyar squash élet. (Nyilván itt csak a seniorokról van szó, akik a leginkább probléma mentesek szerintem) Mint tudjátok, nekem mindig is fontos volt a senior korcsoport, nem szeretném ha mi is az utánpótlás vagy az igazolt felnőtt versenyzők, élsport  (ilyen már nincs is) sorsára jutnánk!
Ha valaki nem ért egyet, kérem az is válaszoljon, hogy ha szükséges le tudjam vonni én is a konzekvenciát!
Gondolataimat senkivel nem egyeztettem, engem bántsatok!

Sziasztok

Pápai Miklós

 

I. Nárcisz Kupa Amatőr Jótékonysági Squash Verseny

 

 

Sziasztok Seniorok! Nem csak a húszéveseké a világ...  Emlék egy jó kis versenyről. Nézzétek el, hogy debreceni újság lévén a helyiekkel foglalkoznak többet. Pozitívum, hogy írnak rólunk, írnak a squashról!!! Üdv: Érckövi Zoli. Fotó és cikk a debreceni Sport újságból itt ->

 

Tiszteletem! Köszönetet szeretnék mondani, hogy az +55-ös korosztály kérése meghallgatásra talált és saját korosztályunkban indulhattunk a körversenyen! Köszönöm a hasonló korú versenyzőnek, hogy komolyan vették a kiírást és jelentős létszámban részt vettek a versenyen! Remélem a jövőben is ilyen lesz az aktivitás! Következik a Tihanyi verseny, remélem, hasonló vagy még nagyobb létszámmal fogjuk képviselni a korosztályunkat! Eredményes felkészülést kíván: Kovács Papa Tibor

 

 

Hali Seniorok! Már kész a 2010-2011-es évad senior csapatbajnokság kiírása, itt olvashatod ->

Van néhány változás, elsősorban a pontozásban, hogy elkerülhető legyen az idei év zárónapjának vitája. Nézzétek át, ha van kérdés, valami igény a változtatásra írjatok. És minél több csapat nevezzen! (2010.08.04.)

 

Hali Seniorok! Elkészült a 2010-2011-es senior évad versenynaptár tervezete. Nézzétek át, és ha van egyéb 5let, értesítést küldjetek (2010.07.21.)

 

Hali Seniorok! Változatlan szándékkal, de új helyszínen kerül megrendezésre a III. Twist Oliver jótékonysági squash verseny 2010.06.06-án (vasárnap) a Lite Wellness Club - Hegyvidékben (Budapest, 1123 Csörsz u. 14-16.). Gyertek minél többen, most nem igazán az eredmény a fontos!!! A kiírás itt > (2010.06.01.)

 

Megvannak az időpontok a Gaultier-Krajcsák bemutatókra. Nézzed meg itt >

 

Kedves Tibor! Nagyon jól éreztem magam, s ezt az érzést gyengébb teljesítményem sem árnyékolja be. Ezen a napon nem ment a játék, de majd legközelebb. Sajnos sérülésem miatt egy hónap kényszerpihenőre ítéltek. Ez van. Még egyszer gratulálok a győzteseknek és érmeseknek és mindenkinek akinek a játék fontosabb volt egy megszerezhető pontnál és elfogadták a bírói ítéletet vita nélkül. Úgy gondolom ebben van mit fejlődni. Azok akik fontosabbnak tartják egy pont megszerzését egy jó hangulatú játéknál javaslom, hogy gondolják végig emberi gyengeségeinket. Játékosként játék közben arra törekszünk, hogy a legjobb megoldást válasszuk. Mégis hányszor fordul elő, hogy legjobb szándékunk ellenére rosszul döntünk, hibázunk. EL KELL FOGADNUNK, HOGY A JÁTÉKVEZETŐ(AKI EGYÉBKÉNT JÁTÉKOSTÁRSUNK IS) A LEGJOBB, LEGKORREKTEBB ÍTÉLETET HOZZA... DE Ő IS TÉVEDHET. EZT MEG KELL ÉRTENI ÉS JÁTSZANI, JÁTSZANI KELL!!!! További jó hétvégét: Zoli (2010.03. 28.)

 

Hali Seniorok! A 2010-es egyéni OB nevezési határideje február 11-én csütörtökön 22 órakor jár le. A versenykiírás megtalálható a szövetség versenynaptárában, illetve itt >    A selejtezőn készült néhány kép a senior játékosokról. Nézzétek meg itt >

 

Szia Móni! Néhány gondolat a levelekkel kapcsolatban amik a CSB fordulóval kapcsolatosak.
Elolvastam Tibi bejegyzéseit a senor oldalon. A Zsolttal kapcsolatos megjegyzését gondolom viccesnek szánta, én nem tartom bántónak. A meleg szobás megjegyzése lehet bántó és érzéketlen, talán nem szerencsés, de azt is el kell fogadni, hogy a megjelent csapatok nem vették jó néven, hogy voltak akik nem jelentek meg. Jöttek távoli városokból is csapatok és játékosok (Szeged, Sopron, Szolnok stb...), és úgy érezték, hogy ha ők el tudtak jönni, akkor ez elvárható a pesti csapatoktól is. Persze meg kell jegyezni, hogy az is elképzelhető, hogy a közelség ellenére olyan viszonyok voltak, hogy nem lehetett eljutni a verseny helyszínére. Én kb 5 perc autózásra lakom a pályától, de inkább gyalog mentem, mert ez tűnt ésszerűbbnek. Tehát megértem, hogy volt olyan játékos, aki nem tudott eljönni. De mindezek ellenére van egy szabályrendszerünk, amihez tartani kell magunkat, és ettől úgy lehet eltérni, ha ez a többség egyetértésével történik. És ez az egyetértés akkor abban nyilvánult meg, hogy ha a 16 csapatból 14 megjelent, akkor ezt a szabályt nem rúgjuk fel.
Én a Karcsival akkor beszéltem, amikor éppen mentem a verseny helyszínére, és azt mondtam neki, hogy amennyiben a csapatok nagy része nem jelenik meg, elképzelhető, hogy tartunk egy "esőnapot". Nem ígértem meg, hogy ez így lesz, csak jeleztem, hogy elképzelhető megoldásnak tartom. Megérkezve pedig azzal szembesültem, hogy 14 csapat jelen van, akik egyértelműen azt képviselték, hogy a meg nem jelent két csapat miatt nem akarják a szabályokat megváltoztatni. Ezt Karcsinak, aki még később felhívott, el is mondtam és sajnálattal, de tudomásul vette.
Én azt gondolom, hogy egyetlen vélemény (és ez ráadásul csak egy vélt helyzetre alapozott) nem írhatja felül a többség akaratát, tehát elfogadható, hogy a megjelent csapatok így döntöttek. Hogy Ti ezen vélemény alapján nem jelentetek meg, ez egy kicsit sántít, és részemről sem elfogadható. Ha csak az a távolmaradás oka, hogy járhatatlanok voltak az utak, azt megértem, de a 14 csapat megjelenése ezt is felülírta.
És egy kis pontosítás az önszerveződésről. Másfél évvel ezelőtt annyi történt, hogy elfogadtuk a Szövetségnek egy olyan kérését, ami részükre jobban legalizálja a senior CSB-t. Ez az volt, hogy ha egy senior csapat játékosai nem a csapat nevét viselő játékosokból áll, akkor ne a csapat hivatalos nevét használják a versenysorozatban. Ezen felül minden korábban kitalált szabályunkat elfogadhatónak tartották, és azon nem kívántak változtatni. Ezt a változást Gyuri kivételével mindenki elfogadhatónak tartotta, és a senior CSB továbbra is a saját szabályai szerint zajlottak. Hogy Ti ezt úgy ítéltétek meg, hogy az önszerveződést akkor kiírták a senior CSB életéből, ez sajnálatos félreértés, mert nem így van. Ez a versenysorozat még mindig a sajátos szabályai szerint kerül lebonyolításra, és szerintem semmit nem vesztett az önszerveződéséből.
Ugyan Tibi a Szövetség senior szakágvezetője, de ennek ellenére azt gondolom, hogy nem kellene a megnyilvánulásait szövetségi kijelentésként kezelni. A Szövetség nevében az Elnökség szokott megfogalmazni véleményeket és álláspontokat, és ezt a Szövetség hivatalos weboldalán szokta közzétenni. Ha Tibi szerkesztésében megfogalmazott mondatokat sérelmesnek találod, akkor az a pozíciója ellenére sem szövetségi megnyilvánulások. És, ha ezeket sérelmesnek találod, akkor természetesen tedd szóvá, de ne keverd bele a Szövetséget. Ha azt gondolod hogy Tibi ezzel olyan mélyen sértette meg a játékosokat, vagy a verseny szellemiségét, akkor tegyél javaslatot, hogy vonjuk meg tőle ezt a szerepet, és jelöljünk mást. Azt gondolom, hogy Tibi jó és lelkiismeretes munkát végez a szeniorok érdekében, tehát, ha most hibázott, akkor ezt rá kell olvasni, de talán bocsánatos bűn volt.
Remélem, hogy a történtek ellenére a harmadik fordulón meg fogtok jelenni, és a játék majd elfeledteti ezeket a kellemetlenségeket mindenkivel. üdv, Képes Gábor
(2010.02.07.)

Szia Gábor! A levél végén csak idéztem a senior honlapon megjelenteket. A senior versenyzéssel kapcsolatos híreket itt tudósítjátok. A Senior CSB és a Senior egyéb versenyek szövetségi versenyek. Így az a következtetésem, hogy az erről szóló tudósító hírek is hivatalosak, tekintettel már csak arra is, hogy a Senior szakágvezető szerkeszti.

Egyébként köszönöm, hogy érdemben válaszoltál, kérdeztél. Egyúttal szeretném megkérdezni, hogy egy esetleges „eső nap” valakinek az egyéni döntése lehet vagy a „tömegé” (a tudósítás szerint)? Előzetesen volt egy vélemény, amire csapattársaim és jómagam hagyatkoztunk, majd ezt felülírta a tömeg hangulata. Az önszerveződést emlékeim szerint a senior csb életéből 1 ½  évvel ezelőtt kiírták. Megköszönöm, ha ezt a levélváltást is feltennétek a honlapra.

Köszönöm és jó hétvégét: Sporeth Móni  (2010.02.06.)

Szia Móni! Az a helyzet, hogy fogalmam sincs, hogy a leveled végén miről írsz! Lehet, hogy lemaradtam valamiről. A leveledet továbbítom Tibinek, ő tudja feltenni a senior oldalra. üdv, Képes Gábor (2010.02.05.) 

Kedves Seniorok!  1995 óta fallabdázom, csapatban 1996 óta játszom. Minden csb fordulón, legyen az női, most már senior is (szerencsére beteg sem voltam) részt vettem. A Juli leveléből én vagyok az etyeki. Lehet, hogy másnak hihetetlen, de szombaton voltak az országnak olyan vidékei, ahol vagy ahonnan a közlekedés vagy lehetetlen volt vagy nem volt biztonságos anyagi és/vagy személyi okokból. Kb. öt évente esik ilyen mennyiség egyszerre, annak a valószínűsége pedig, hogy csb forduló napjára essen, elég csekély. Gábornak Erika és Karcsi jelezte, hogy nem fogunk tudni részt venni a fordulón, mert Ők pl. a Karcsival elindultak, de nem értek túl messzire egy óra alatt – út közben keresztbe fordult és árokban landolt autókkal találkoztak. A Gábor azt válaszolta, hogy ő is gyalog megy és valószínűleg esőnap lesz. Úgy gondoltuk, hogy lehetőségünk lesz szombati mérkőzéseinket lejátszani egy másik alkalommal. Véleményem szerint a szombati nap vis maior volt.

Egyébként emlékszem olyan fordulókra, amikor mi utaztunk Szombathelyre és csak egyet játszottunk, mert messzebbről nem jöttek el, vagy ugyanez Szegeden is megesett, sőt olyanra is emlékszem, amikor a rájátszásra csapat nem jött el, mert az utolsók közt nem tartotta érdekesnek és érdemesnek a játékot.

Végül: szövetségi megnyilvánulásként nem tartom ízlésesnek „a meleg lakásból gondoltak” és „Ausztráliában eteti a kengurukat” kiszólásokat. Sporttársi üdvözlettel: Sporeth Mónika  (2010.02.05.)

Tibikém, tárgyi tévedésben vagy, mert most Új-Zélandon vagyok és a kiviket kergetem :-) Kovács Zsolt (2010.02.03.) 

Kedves Tibor, Az említett egyik bp-i csapat tagja vagyok. Bár a véleményeket nem ismerem, de gondolom…  

A teljes képhez hadd jegyezzem meg. Ha napsütésben indultam volna el otthonról talán én is célba érek a meccsre.

A helyzet a hegyvidéki lakóhelyeken és a környékén (Érd, Budaörs, Etyek, Törökbálint, Sas hegy) egészen másképp nézett ki. Kb 2 órával az indulás előtt elkezdtem kilapátolni az autót a hó alól. Miután ez megtörtént, rájöttem, hogy nem csak a kis környezetemben esett 30-40 cm hó, de a szűk hegyvidéki utcáinkban is. (Jó meredek, szűk és 3 évenként jut el a hókotró -  de ez az én bajom, hogy ilyen helyen lakom).

A lényeg az, hogy többi csapattársam is hasonló vidékeken lakik. Aki bátran elindult – mint tudod -, az is visszafordult a főúton látott balesetek hatására. Így aztán lemaradtunk a jó kis derby-kről.  Nem panaszképpen, nem mentegetőzés miatt, csak a teljesség kedvéért írtam le. Puszi: Wéber Juli (2010.02.02)

Hali Seniorok! Lezajlott a csapatbajnokság II. fordulója az RSC-ben, kiváló hangulatban és remek mérkőzésekkel. A hangulatot rövid időre árnyékolta csak be az a sajnálatos tény, hogy két budapesti illetőségű csapat megrémült a hótól és nem törődve a távolabbról érkezők játék-kedvével, a meleg lakásból gondoltak csak a szombati mérkőzésekre. Az elhangzott véleményeket az esetről nem írom le....

Itt viszont megtaláljátok a részletes eredményeket: http://senior-squash.hu/2009-2010/csapat_rsc_masodikfordulo_eredmenyek.htm

Itt találjátok az eddig lejátszott mérkőzéseket táblázatba foglalva: http://senior-squash.hu/2009-2010/csapat_rsc_masodik_fordulo.htm

Itt pedig az aktuális ranglista (Kovács Zsolt Ausztráliában eteti a kengurukat, így ketten is elé kerültek és örülnek...): http://senior-squash.hu/aktualis_ranglista.htm
 

Más! Következő versenyünk Kiskunhalason a körverseny harmadik fordulója lesz: http://senior-squash.hu/2009-2010/korverseny_3_kiskunhalas.htm
 
Üdvözlettel: Sulyok Tibor (2010.02.02.)
 

Griff Open január 9-én. Férfi A és D nyílt (aki nincs benne az első 150-ban a magyar ranglistán), valamint Amatőr (aki nincs rajta a magyar ranglistán) verseny. Kiírás itt >

 
Fallabdás lehet az év sportolója

Az esztendő legjobb Hajdú-Bihari Sportolójának megválasztására indított szavazáson (Hajdú-Bihari Napló és Hajdú Online) felnőtt férfi kategóriában először szerepel a jelöltek között a squash sportág képviselője Érckövi Zoltán.

Ez a tény az amatőr sport elismerése is. Az előzetes szavazáson az olvasók juttathatnak be a jelöltek közül ötöt a december 22-én induló végleges jelöltek közé. Jelentjük, Zoli bejutott a szavazás döntőjébe. Ismét küldjetek szavazatotokat

Szavazási lehetőség itt: http://apps.haon.hu/tools/minited2002/welcome.asp?id=23997&aid=74522

Kedves Tibor! NAGYON KÖSZÖNÖM Neked és minden fallabdásnak a segítséget, de tegnap valamikor lezárták a szavazást (bár még mindig lehet szavazni???) és az eredményt is kihirdették (ITT olvashatod) Rudolf Gergely nyert. További sorrendről nincs információm...
 Még egyszer köszönöm és BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK Zoli  (2009.12.27.)

 
Colin White nyílt levele a Magyar Squash Szövetséghez.

Colin sokat tapasztalt, ráadásul senior korú. Elolvashatjátok a senior-squash levelezésében  "eredetiben" angolul itt > vagy magyarra fordítva itt > véleményét.  (2009.11.14.)

To whom it may concern: 

I write this letter because I will be unable to attend the Association meeting on December 21, I will be travelling back to Ireland for Christmas. I wanted to send this to give my point of view and offer some advice from my experience. Someone from Pro Squash will attend to vote in my place. 

I have been involved in squash in many forms, for over 30 years. In my time in Hungary I have been in and out of the Association more times than I want to count. I now sit on two Committees of the European Squash Federation, the Championship and Coaching Committees. I am also an ESF Technical Director, ESF Level 1 Tutor and in January I will start the course to be an ESF Level 2 Tutor, if successful I will be one of only four Tutors qualified by ESF for the whole of Europe.  

To be honest I am now closer linked to ESF than the HSA, this is because of many things, but not because of this present Association. Mainly I have become tired of the constant fighting within Hungarian Squash, the unwillingness of people to work together and the negative feelings that the fighting brings. I have not become tired of squash or wanting to help it. 

This letter is not to support or attack anyone, this letter is to ask people to stop, think, talk and try to find common ground to work together. Do we have common ground? Well I’m hoping that the love of squash will be that place. 

The main problems of ALL Associations are not enough money and not enough people to help. Of course we would love there to be enough money to send all the teams Men, Women and Juniors, plus all the other projects that will help the development of squash, but that is not possible. In my opinion we have the four best men players that Hungary, have ever produced! (Krajcsak, Torok, Fulop and Szaboky) Of course we hope that some of the younger players will develop and become even better, but surely there must be a system/structure that can help everybody fairly.  

I have had several meetings with the Association regarding future projects, which I hope will help Hungarian Squash. During this time I have found them helpful, honest, straight-forward and caring about the sport. Would I agree with everything they have done, no! Would they agree with everything I do, no! Do they believe that they have done everything right, no! The problem is, when you sit outside, it’s very easy to throw stones at the glass roof of the Association. This present Association did to the previous ones. The problem is when you are on the Association, it’s much more difficult to make the decisions that protect all the windows of the Association. As the saying goes, you can’t make all the people happy all of the time.  

To finish, we have a wonderful sport, we are not perfect and we never will be! We have many problems, which we will not always be able to solve. These same problems weren’t solved in many other squash playing countries around the world. What I ask is, instead of fighting, why don’t the people who love squash and interested to help, they should ask the Association, how can we help the sport. Maybe that way we can learn from previous problems and learn to solve the problems together. If not then we will be the stupid ones, because it means we never learn from the mistakes of the past. 

Colin White

 

Colin White

 

Mindenkinek, aki a témában érdekelt…

Azért írom ezt a levelet, mert nem tudok részt venni a December 21-i közgyűlésen, az ünnepekre visszautazok Írországba. Ennek ellenére fontosnak tartom, hogy megismerjétek a véleményemet és esetleg hasznát vegyétek a tanácsaimnak. A közgyűlésen az álláspontomat egy Pro-Squash-os képviselő útján fogom képviselni. 

Az eltelt 30 évben számos formában vettem részt a squash életben. Magyarországi tartózkodásom alatt annál többször vettem részt a Szövetség munkájában és voltam azon kívül is, hogy azt valaha is meg tudnám számolni. Jelenleg az ESF edzői és versenybizottságának vagyok tagja, emellett ESF technikai igazgató, továbbá az ESF I. szintű squashoktatója.  Ezen felül januártól részt veszek egy ESF II. szintű oktatói tanfolyamon, amelynek elvégzése után én lehetek a 4 ilyen szintű oktató egyike Európából.  

Őszintén szólva jelenleg közelebb állok az ESF-hez, mint a Magyar Squash Szövetséghez – ennek számos oka van, de nincs ezek között a magyar szövetség jelenlegi vezetése. Sokkal inkább az, hogy belefáradtam a szövetségen belüli állandó harcba, abba, hogy az emberek nem hajlandóak közösen dolgozni - az állandó belharcokból eredő negatív érzelmek miatt.

Semmiképp sem arról van szó, hogy ne akarnék segíteni, vagy hogy magába a sportág megsegítésébe fáradtam volna bele. 

Levelemmel senkit sem szeretnék támadni, de még csak támogatni sem – csupán arra kérlek titeket: álljatok meg egy pillanatra, gondoljátok végig a dolgokat, beszéljetek egymással és próbáljatok olyan közös nevezőt találni, amelynek mentén lehetséges a közös munka. Hogy van-e ilyen közös nevező?

Remélem, hogy a squash szeretete az lehet. 

A szövetségek legfőbb problémája általában az, hogy nincs elég pénz és nincs elég ember, ami mindenre elegendő legyen. Természetesen szeretnénk, ha elég pénz lenne, hogy minden egyes csapatot, a felnőtt női, férfi és a junior csapatokat is egyformán támogatni lehessen és emellett az összes többi – a squash fejlesztését szolgáló – projektre is jutna pénz – de ez nem lehetséges. Véleményem szerint, még soha nem volt négy olyan jó versenyzőnk, mint jelenleg (Krajcsák, Török, Fülöp és Szabóky). Reméljük, hogy a feltörekvő fiatalok előbb utóbb még náluk is jobbak lesznek, de ehhez kell lennie egy olyan támogatási struktúrának/rendszernek ami igazságosan képes mindenkit segíteni.

Jó pár találkozóm volt már a Szövetség tagjaival - különféle tervezett projektekkel kapcsolatban -, amelyek remélhetően segítik a magyar squash további fejlődését. A tárgyalások alatt mindig segítőkész, becsületes, egyenes, a sportágnak segíteni akaró embernek ismertem meg őket. Azt jelenti ez, hogy egyetértek mindennel, amit csinálnak? Nem! Vagy azt, hogy ők mindig egyetértenek azzal, amit én csinálok? Nem! Azt gondolják, hogy amit ők tesznek az mindenben tökéletes? Természetesen nem.

A probléma az, hogy kívülről nagyon könnyű okosnak lenni, és rámutatni a hibás döntésekre. A jelenlegi szövetség semmivel sem rosszabb, mint az előzők. Úgy vélem, inkább az a probléma, hogy amikor bent ülsz a döntéshozók között, nehéz olyan döntéseket hozni, amelyek mindenkinek kedvére valók. Ahogy a mondás tartja, nem tehetsz egyszerre mindenkit boldoggá. 

És legvégül, van egy gyönyörű sportágunk, de persze most sem vagyunk és nem is leszünk soha tökéletesek. Sok olyan problémával nézünk szembe, amiket soha nem leszünk képesek megoldani.  Hasonló problémákkal küzdenek sok más országban is világszerte.

Kérdezem, hogy azok az emberek, akik valóban szeretik a sportágunkat és segíteni akarnak, miért nem kérdezik meg a szövetség tagjait, hogy mit tehetnének érte, hogyan és miben segíthetnének – a harc helyett. Így  talán inkább képesek lennénk tanulni a hibáinkból és megtalálnánk a legjobb megoldásokat közös erővel. Ha nem ezt tesszük, mi vagyunk az ostobák, mert nem vagyunk képesek arra, hogy a saját hibáinkból tanuljunk és kijavítsuk őket! 

 Colin White (2009.12.14.)
 
Hali Seniorok!

A t....m tele van azzal, hogy a jelenlegi elnökséget leváltani kívánó - egyébként úgy összességében általam tisztelt - társaság programtervezetében mint senior koordinátor meg lettem jelölve, és emiatt többen megkérdezték, hogy valóban részt kívánok venni a változásért kiáltók csapatában? Válaszom kategorikus NEM!

Ezt elmondtam az elnöki székre pályázó sporttársamnak - megköszönve, hogy gondoltak rám -  és mindenkinek, aki felhívott ebben az ügyben. Na, most meg jól le is írtam. Üdvözlettel: Sulyok Tibor jelenleg még elnökségi tag. (2009.12.13.)

Még nem feszítem magam százszázalékosan...

 

Az egyetlen magyar profi fallabdázó, Krajcsák Márk már tizenegy évesen elhatározta, hogy ez a sport fogja kitölteni az életét. Azóta tizenkétszeres magyar bajnok, itthon hat éve veretlen és a világ 37. legjobbja. Céltudatossággal, sok lemondással és hihetetlen mennyiségű utazással jutott el idáig, de még feljebb szeretne jutni. Most már arra is gondolhat, hogy sikereit kihasználva népszerűsítse itthon a sportágat.

                                  A cikk további az Index SportGéza rovatában itt >

 

Szia Tibor!   Minden verseny egy kihívás, de a verseny rendezés is.

Úgy érzem nyugodtan hajthatom ma álomra a fejem, mert egy jól sikerült versenyen vagyok túl. Eddig még nem voltak debreceni versenyen ilyen sokan más városból. (9 város 32 induló) Szeretünk játszani és szeretjük vendégül látni azokat akik szintén szeretnek játszani. Együtt játszani pedig nagyon jó. A színvonal nem tudom milyen volt, de úgy láttam jól érezték magukat az indulók. Az is jólesett, hogy nagyon kevés mérkőzésre kellett "bírót" kérni. Sok ilyen versenyt kívánok a sportágnak!

Eredmények: 
                       N+35 http://www.squashtime.hu/versenyek/i-ssdb-n-35-eredmenyek.html
                       F+35 http://www.squashtime.hu/versenyek/i-ssdb-f-35/2009-merkozesek.html
                       F+40 
http://www.squashtime.hu/versenyek/i-ssdb-f-40/2009-merkozesek.html
                       F+45 http://www.squashtime.hu/versenyek/i-ssdb-f-45/2009-merkozesek.html
Képek: http://www.squashtime.hu/kep-galeriak/i-senior/senior_28.html

Üdv: Érckövi Zoli

 

Squash akció a Griffben:

17 órától zárásig fél áron, vagyis 2.175 Ft-ért fallabdázhatsz! Ehhez nem kell mást tenned, csak pályát foglalni online, vagy a 06-1-206-4065-ös telefonszámon és erre a napi akcióra hivatkoznod!
Aerobic & Spinning akció! ELSŐ ALKALOM INGYENES
aerobic terem: 17 - 18: alakformáló / Kriszti; 18 - 19: wellbox / Dittó; 19 - 20: Body art / Dittó
box terem: 17 - 18: spinning / Évi; 18 - 19: spinning / Évi; 19 - 20: gerinctréning / Zsófi

http://griffsquash.hu

Hali Seniorok! A Bottyán Pisti javaslata szerint lenne igény arra, hogy azokat a seniorokat is ellássuk a Nemzeti sportszövetség kártyájával, akik csak a senior versenyeken akarnak indulni. Ezt a kártyát egy csökkentett áron lehetne adni, és nincs mellette éves tagdíj, ami növeli a költségeket. 

Képes Gabival átbeszéltük és úgy látjuk, van a felvetésnek realitása. Ezekkel a feltételekkel gondoljuk megvalósítani a Senior kártyát:
- Ezzel  kizárólag senior versenyeken lehetne indulni az ára értelemszerűen kedvezőbb, 5.000 Ft lenne
- Az orvosi vizsgálatot illetve engedélyt itt is meg kel szerezni, tehát a sportorvosit meg kell csináltatni.
- Aki ezt megcsináltatja, annak nem kell átigazolási díjat fizetnie, ettől mentességet kaphat. Kérem, hogy a véleményeteket írjátok meg. Sulyok T. (2009.10.24.)

Sziasztok! Ez persze nem jelenti, hogy csak és kizárólag azok indulhatnak a szenior versenyeket, akik szenior kártyával rendelkeznek??? Mert szerintem ez elkezdi megölni amiért létrejött a szenior. üdv, Dömötör Laci (2009.10.26.) Halkan jegyzem meg Laci, de igen! Ez a cél! Azt szeretnénk, hogy igazolt legyen a senior társadalom is. Részben nem teszi tönkre a tagokat az összeg, és kell, hogy a senior squash-olók is hozzájáruljanak a szövetség fenntartásához. Tudnod kell, hogy az állami támogatás mértéke függ a regisztrált tagok számától. Úgy hogy kérem, mindenki hozzon magával még több embert!!! Stibi.

Hát ez nagyon jó ötlet! Abszolúte támogatom! Üdvözlettel: Nagy Katalin (2009.10.26.)
Jó 5let :-) Puhr Adri (2009.10.25.)

Sziasztok, Jól értem, hogy egy olyan kártya kiadásán gondolkodtok, ami csak egy bizonyos típusú versenyen - nevezetesen senior - jogosít játékra, ezért kedvezményesen váltható ki?  Ez engem is érdekel! Akkor én is szeretnék egy olyan kedvezményes kártyát a junioroknak, amelyikkel csak junior versenyen lehet elindulni. Ígérem mi sem indulunk el a senior versenyeken! Ugye lehet? Félre a tréfával: ezt azért alaposan át kell gondolni!!! Sebők Zoli (2009.10.24.)

Sziasztok, Fiatalok! Az ötlet jó, de ha a senior versenyeken, úgy, mint Tihanyban is, lehet engedély nélkül, saját felelősségre indulni, ki fogja kiváltani az engedélyt? Vagy, minden versenyen /+35, +45, +50, +55, stb./, csak az indulhat, akinek valamilyen engedélye van?  Üdv: Papa  (2004.10.24.)

 

17 éves az On Line

2009. október 24-én rendkívüli squash verseny keretén belül ünnepel az On Line squash klub. A versenyre minden korú és játéktudású versenyző nevezését várják. A versenykiírás itt >

Információ Kaplár F. Józseftől: A Klub Tihany igazgatóságától kapott információnk szerint a Wimbledon Center mindkét fallabda pályáját teljesen felújítják, figyelembe véve Nándori Levente észrevételét. Kérik, hogy további - kritikai információkkal is - segítsétek, hogy a mai kor igényeinek megfelelő pályákon lehessen játszani. (2009.09.10)

 

Figyelem!

A bíróképzésen a következőkre számíthattok: tesztírás, ennek kiértékelése, mérkőzésvezetés gyakorlása illetve a változások ismertetése.

Tisztelt Bírótársak és leendő Bírók!

Szeretnélek értesíteni Benneteket, hogy a szezon első bíróképzése 2009.09.02-án 18:00-kor kerül megrendezésre. Helyszíne: Budapest, Lite Wellness Hegyvidék, Csörsz utca 14-16. Számítok megjelenésetekre, mert történtek változások a versenyekkel kapcsolatban, amelyekről feltétlenül tájékoztatni szeretnélek Benneteket. Ezen változások ismeretének hiányában nem tudjátok a versenyeket lebonyolítani.
A bíróképzésen a következőkre számíthattok: tesztírás, ennek kiértékelése, mérkőzésvezetés gyakorlása illetve a változások ismertetése. A többit személyesen!

Üdvözlettel: Tóth Béla főbíró

 
Válaszok a 2009.08.01-i levélre:

Kedves Tibor! A senior ranglistához lenne egy felvetésem. Javaslom, hogy a ranglista-pontok meghatározásához kerüljön kialakításra egy egyszerű számítási metodika. Nem mindegy, hogy valaki a ranglista elsőtől, vagy az adott pillanatban utolsó helyen lévő játékostól szenved vereséget és ezt a különbséget jó lenne, ha a pontok is jeleznék. Üdvözlettel: Szász Miklós  (Kösz Miki az elképzelésedet megtárgyaljuk a következő elnökségi ülésen. Üdv, Stibi)

 

Kedves Senior Szervezők! Nagyon örülök a mindenhol érezhető senior aktivitásnak. Csak az keserít el, hogy a legtöbb szó a handcapről esik. Nekem sajnos nem jó élményeim vannak az ilyen jellegű versenyekről. Az erősebb játékos a ponthátrány miatt lenyomja a gyengébbiket, és ezért pont a játék tűnik el. Handycap nélkül a nagy tudáskülönbség esetén is élvezetes játék alakulhat ki, ami szerintem fontosabb, mint hogy a gyengébb nyerni tudjon. Személy szerint a handycap  bevezetését a senior pontvadászatban nem javaslom. Javaslom a fiatalabbaknál 5 évenként korosztályokat csinálni. Az idősebbeknél a létszám miatt ezt nem lehet, de nem is látok itt olyan problémát, amit a handycapnek kellene megoldani. Legeza István 60 éves senior

 

Sziasztok! Őszintén szólva nekem a handycap rendszer rendes versenyen nem tetszik, de mint mondjuk a Mikulás Kupa, Nyuszi Kupa stb... nem ranglistába számító eseményeken jó ötlet lehet, buli verseny :).  Javaslatom pedig az lenne, hogy a női csapatok is játszhassanak +35ös kategóriában, ha esetleg úgy érzik szeretnék megméretni magukat ebben a korosztályban. üdv: Székely Kriszta

 

Csak pár gondolat Papa leveléhez: Emlékeim szerint régen keseregtünk azon, hogy a Szövetség nem foglalkozik velünk, nem vesznek minket komolyan. Ez az előző szezonban változott, már számoltak velünk. Tudomásul kell venni viszont azt is, hogy ennek fejében bizonyos feltételeknek eleget kell tennünk nekünk is. Az egyik ilyen a versenyengedély megléte. Ebben még kapunk engedményeket, de sokáig már nem élhetünk vele.
A másik feltétel, hogy a versenyzési rendszerünknek is be kell illeszkednie a szövetségi feltételekbe. A Csb kapcsán itt is kaptunk engedményeket és még élünk is vele. Ez leginkább a csapatok összeállításában mutatkozik. A nevezési díj 10.000.-/csapat, de azt is tudni kell, hogy a "rendes" csapatoknál ez 25.000.- forint, tehát itt is kedvezményt élvezünk. Ezért az összegért a díjazáson kívül tárgyszerűen nem kapunk semmit, de ezen felül egy olyan elismertséget, ami már számol velünk a versenynaptár összeállításánál. Azt gondolom, hogy ez fontos dolog, ma már nem csak a megmaradt időpontokban tudunk versenyt szervezni, ma már tényezők vagyunk.

Én nem tudom eldönteni - és ma már a helyzetemnél fogva nem is kellene -, hogy a Szövetséggel, vagy nélküle jobb seniornak lenni, de azt tudom, hogy sokáig azért panaszkodtunk, hogy nem vesznek minket komolyan.
A Csb eddig lebonyolítását én is meghagynám, a handicap ötlet pedig nyitott, döntsön a többség.
A ranglista, mint már írtam, örök téma lesz, de ésszerű javaslattal lehetne javítani rajta. Jó lenne konkrét javaslatokat olvasni, mert azon tényleg van mit gondolkodni. Ha megmarad ez a pontozási rend, csak éppen nem nullázzuk le a szezon elején, az már nem vált be, mert az élmezőny behozhatatlanul elszaladt. Ennél egy átfogóbb változtatás kellene, de akkor azt mielőbb, mert hamarosan indul a szezon. Lehet, hogy a nullázás megmaradhat, de magasabb áthozott bónuszokat kellene adni?
Ötleteljetek, de annál konkrétabban, hogy javítani kellene rajta. Üdv: Képes Gábor
(2009.08.05.)

Szia! Örömmel tapasztalom, hogy sokan fejtik ki véleményüket a senior versenyekkel kapcsolatban!

Én úgy gondolom, a csapatbajnoksághoz nem nagyon kellene nyúlni, már ami a lebonyolítást illeti. Az anyagi részét kellene átgondolni: van egy csapatnevezési díj, amit a szövetség felé fizetünk, /a díjakon kívül mit is kapunk érte?/ fizetünk a pályákért, /csapatonként, fordulóként/ és van a kaució, amiből marad vagy nem marad a bankettre. Mikor a szövetség „beszállt” a senior csb-be, ezeket a költségeket nehezményezték jó páran, akik szinte a kezdetektől fogva részesei voltak ennek a versenyzési formának. Nem akarom visszasírni azt a rendszert, amit a Képes Gabival csináltunk, de azt érzékeltem, a szövetségtől való anyagi és egyéb függetlenséget sokan jobban szerették.

Egyéni versenyek: egyet értek a Krasznai Gáborral, a ranglistával kellene csinálni valamit. A régi rendszert már kinőttük! / a „fürdő vízzel” ne öntsük ki a gyereket, egy szezon eredményét ne nullázzuk le!/

+ pont azért, mert valaki ott marad az eredményhirdetésen? /általában családos hölgyekről, urakról beszélünk. Úgy érzem, sokszor már az is „mutatvány”, hogy el tudnak jönni egy versenyre. Azzal büntetni, hogy nem kap bónuszt, mert nem tud ott maradni az eredményhirdetésen……?

Handycap: bulinak jó! /lásd: On Line, Budakalász/ De csb, vagy ranglistaverseny? Akkor miért vannak a kor kategóriák? / nemzetközi szinten is: +35, +45, +50, +55, stb./ Hirtelen ezek jutottak eszembe a közel tíz éves tapasztalatok alapján.

Üdv: Papa (2009.08.04.)

 
Azta, de sürgős... na lássuk:
  • király, hogy új dolgokat találtok ki, gratulálok
  • a handycap rendszer jónak tűnt a Mikulás kupán is, csak arra vigyázzatok, hogy ne legyen túl nagy a különbség - azt hiszem ott a 8 pont már nem tűnt jónak :-)
  • plusz pontok....érdekes koncepció, nem is olyan rossz
  • a verseny egy része lehet poénos- ha az nem teszi túl hosszúvá az egész versenyt. Arra viszont gondolni kell, hogy minden alkalomra új poént kell majd kitalálni, különben unalmas lesz
  • a sörözés jó ötlet, de lehessen bambit is kapni....van aki nem szereti a sört... vagy vezet...
Szóval ennyi jutott röviden eszembe. JÓ munkát :-) Puhr Adri (2009.08.04.)

---- @ ----

Kedves Tibi és többiek! Nagyon nagy érdeklődéssel olvastam a javaslatokat. Egyik jobban tetszik mint a másik! Nőként kicsit nehéz a helyzetem, mert nálunk ezek a problémák annyira nincsenek jelen, de azért véleményem van.

Nekem személy szerint az 1 pont tetszik. Nem tudom a többségnek mi a véleménye erről.

A 2 pontban szereplő handicapes rendszert nem igazán preferálnám. Évente egyszer, buli jelleggel igen, de rendszeresen nem hiszem.   A lufis ötlet nem rossz, de...

Az eredményhirdetésre való ösztönzés határozottan tetszik. Az összetartásra való bátorítás is nagyon jó ötletnek tűnik!!!
Remélem tudtam valamit segíteni. Üdvözlettel: Udvardi Nóra (2009.08.03.)

---- @ ----

Sziasztok Seniorok! Örülök, hogy ennyire aktívak vagytok, remélem továbbra is így lesz. Néhány észrevétel az előttem reagálókhoz.

A ranglista kérdése sajnos mindig visszatérő probléma, nekünk sem sikerült megtalálni a megfelelőt, de legalább átlátható és érthető. Az évenkénti lenullázást annak idején azért vezettük be, mert a később beöregedő vagy becsatlakozó játékosoknak esélyük sem volt  felkerülni az élmezőnybe, ha az ott tanyázó játékosok még mindig aktív voltak. A jelenlegi formájában azt mutatja meg a lista, hogy adott szezonban ki volt a korcsoportja legeredményesebb játékosa. Természetesen ha valaki sok versenyen vesz részt, több esélye van pontokat gyűjteni. És a céljaink között fontos helyet tölt be, hogy minél többen járjanak senior versenyekre. Ez talán ezt segíti elő.

Én nem nagyon pártolnám a tudás alapú tagozódást. Sajnos nem vagyunk olyan sokan, hogy még ezen szempont alapján is csoportokra osszuk magunkat. Tudomásul kell venni, hogy az erősek elvernek minket, és nem az élmezőnnyel lesznek a jó meccseink. Talán ez nem ront a hangulatunkon. Most tervezzük elindítani a +40-es korcsoportot, talán ez segít kicsit egyenletesebbé tenni a csoportokat, és nem lesznek nagy zakók.

Ha tényleg szeretnénk kipróbálni a handicap versenyzést, akkor azt javaslom, hogy próbáljuk ki a körversenyen. Ez egy három fordulóból álló sorozat, nem tesszük kockára egyéb jól bevált versenyek lebonyolítását. Ha tényleg van rá érdeklődés, akkor én a Szövetséggel ezt el tudom fogadatni, gondolom. El kell hozzá készíteni egy versenykiírást, és ki kell találni a helyes pontokat. Ha ezt ki akarjuk próbálni, akkor ne nagyon húzzuk az időt, mert hamarosan készen lesz a versenynaptár, és abban már így kellene szerepeltetni. Ha itt beválik a módszer, akkor a következő szezonra kiszélesíthetjük az így megrendezendő versenyek számát.

Nem hiszem, hogy helyes lenne azért plusz pontokat adni, mert valaki ottmarad az eredményhirdetésen. Akkor az már tényleg nem a játék tudásszintjének lenne a mércéje. Persze a cél teljesen elfogadható, jó lenne, ha sokan ott lenének a versenyek végén is. Erre szívesen olvasnék javaslatokat. (Tombola a végére? Hastáncosok? vagy ilyesmi?)
A nevezési díj növelése az egyéni versenyekre, vagy a csb-re vonatkozik?

Üdv, Képes Gábor (2009.08.03.)

---- @ ----

Szia Tibi! Örülök, hogy vannak új elképzelések, amelyből 1-2 talán elnyeri a játékosok tetszését és színesíteni fogja a versenyeket!

Magam részéről, csak az évenként nullázódó ranglistával nem tudok megbarátkozni.... szerintem, ennek működése teljesen idegen a ranglista klasszikus feladataival.

Szerintem egy jó ranglista a versenyzők tényleges - éppen aktuális - játékerejét és egymáshoz viszonyított arányát kéne hogy mutassa - természetesen megfelelő mennyiségű bemenő info kell hozzá + arányos pontszámítás.   A mostani inkább azt mutatja, ki hányszor játszott pontszerző versenyeken... sokat játszott - jó helyre kerül...  alapon...  hát... nem az igazi... arról nem beszélve, hogy 1 év infóit kidobjuk a kukába, amikor újra kezdjük... vajon miért????

Üdv: Krasznai Gábor (2009.08.03.)

---- @ ----

Üdvözlet Tibor és Seniorok! Szerintem is meg kellene különböztetni egymástól a "kiöregedett" versenyzőket és a felnőtt fejjel elkezdett (+35) fallabdásokat.

Erre több megoldás is lehet: Vagy teljesen elkülöníteni őket V.K.K. felvetése ("Senior-Hard" és "Senior-Light") vagy K.G. által felvetett és egyre népszerűbb handicap szisztéma. Mind a kettő működhet, de részemről a handycap mellett voksolnék, mert abban nagyobb közösségi összetartó erőt látok. Mivel sorozatról van szó úgy érzem az elején meghatározott értékek nem biztos, hogy a sorozat végére is valós értéket fognak mutatni. Ezért ajánlom figyelembe a Pont (előny) hátrány -mobilitást, melyet az idén tesztelünk a debreceni körversenyünkön.(SquashTime Kupa 2009-részletekről: http://www.squashtime.hu/versenyek/squash-time-kupa-2009.html).

Lenne egy ötletem, mellyel talán frissíteni lehet a mezőnyt:: "Senior-New" kategória. Itt azok indulhatnának akik az elmúlt három évben ismerkedtek meg a fallabdával. Két-vagy három korcsoport +35 ; +45 és +55. Minden senior versenyre meghirdethető és csak egy idényt lehet játszani benne, de közben (aki hajlandó rá) bekapcsolódhat a "rendes" senior korcsoportos versenyekbe

Szeretettel várunk novemberben mindenkit az első debreceni senior versenyen.

Szép napokat (akár nyaralsz, akár dolgozol): Érckövi Zoltán (éZé) (2009.08.03.)

---- @ ----

Szia Tibi,  Már jó ideje próbálom elterjeszteni a handicap ötletét. Sajnos eddig nem nyerte el senki érdeklődését. Én Ausztráliában éveken át ebben a rendszerben játszottam és remekül működött. Néhány forduló után automatikusan beáll a rendszer. Egy programozónak semmiség beállítani a megfelelő algoritmust a handicap állandóan frissül minden forduló után, automatikusan.

Előnyök: gyakorlatilag mindenki játszhat mindenki ellen  és nem esélytelenül. (Persze itt is vannak határok, pl. a Colin engem akármilyen handicappel megver.. de ezt meg lehet oldani, hiszen én különben sem kerülök össze a Colinnnal).  Ebből következik, hogy sokkal könnyebben lehet versenyeket szervezni - lásd Tihany és egyéb fordulók, ahol már alig jön össze pár ember egy kategóriában és nincs kivel játszani. De ez a rendszer működne bárhol, nem kellene összekönyörögni a jelentkezőket egy-egy csoportra.

Hátrány: kis extra munka kell az elején, de komputerekkel ez nem gond. Szerintem egy egy versenyző korrekt handicapje két-három részvétel után beáll, utána sokáig csak igen minimális javítgatás kell. Az én handicapem pl. évekig nem változott.

Nagyjából így működik. Alapvetően minden játékosnak van egy hankicapje, mondjuk az egyiknek +10, a másiknak +2. A különbség 8. Mivel hülyeség lenne egy szettet mondjuk 8:0-ról indítani, az egyik -4, a másik +4 ponttal indul. Úgy kell számolni, hogy mondjuk +4 vagy +6 pontnál többel ne kelljen indulni senkinek sem (pl. azért is, hogy elég hosszúak maradjanak a meccsek). . Minél kisebb a pont, annál jobb a versenyző. Lehet mínusz handicap is. Mondjuk a legeslegjobb a mezőnyben -5-el indul.  Ha egy meccsen mondjuk több mint 6 pont a különbség az eredményben a jelenlegi handicappel, akkor a játékosok handicapja módosul... de nem biztos hogy mind a kettőé. De ez csak példa, lehetnek más megoldások is.

Szerintem érdemes lenne kidolgozni egy alapmódszert és bemutatni, majd megszavaztatni. Feredős Joe. (2009.08.01.)

---- @ ----

(2009.08.01.) Üdvözlet Senior Játszótársak!
(Annak is aki nyaral, és annak is, aki az igát húzza!)
Lassan indul a squash szezon, megvannak a versenynapok, http://senior-squash.hu/levelek.htm#versenynaptartervezet és ötletelünk néhányan, mitől lenne jobb a 2009-2010-es senior versenyévad.

Itt van néhány elképzelés, kérem, hogy minél többen reagáljatok rá. Jót - rosszat, minden ami eszetekbe jut, és persze további, az összetartozást erősítő javaslatok is kellenek.

1.) V.K.K. Szerintem a mezőnyt ketté kellene szedni .... az egyikben a "véresen komoly" játékosok, a másikban az élvezkedő, brahi seniorok lennének, mert nagyon sokan nem a helyezésért, meg a pontért játszanak, hanem a társaság, a szórakozás miatt. Legyen alsó és felső ház, és mindenki az idény elején döntse el melyikben akar indulni (menet közben nincs csere-bere) .... sokkal kiegyenlítettebb mezőny és sokkal jobb hangulat lesz.

2.) K.G. Próbáljuk ki a handicap rendszert. Ebben az esetben egy mezőny lenne. Sokkal nagyobb és érdekesebb összetételű játékosállomány játszhatna alkalmanként, kb. fél év alatt "beállna" az erősorrend, csak ezt az időt kellene kibírni.

3.) H.G. Erősítené az összetartozás élményét, ha valami "érdekessel" feldobnánk a játékot. Például a lényegesebb nagyobb játéktudást képviselő versenyző lábára léggömböt kötnénk és nem lenne szabad kipukkannia, mert az is pontvesztéssel járna. 

4.) S.T. A versenyen való részvételért plusz pontokat adnánk, és további plusz pontokat kapna az, aki az eredményhirdetésen megtiszteli jelenlétével a győzteseket akkor is, ha már egyébként nem érdekelt a játékban.

5.) S.T. A jelenlegi nevezési díjnál többet fizetnénk be, és a végén ebből a többletből legurítanánk néhány sört. Aki meg nem tud a bulin maradni - bármi ok miatt - az a többiek jókedvének növeléséhez járulna hozzá, ezzel további örömöt okoz az ottmaradóknak és jó szívvel gondolnának rá akkor is, ha hazament (sőt).

 

Kedves Tibi! Ne haragudj a késlekedésért,de évi 10-12 versenyünk van és elkellett gondolkodni a " PERKA " Senior kupa dátumán! Természetesen figyelembe véve a Senior országos verseny programot. 2010. Április 17-én fogjuk megrendezni a IV. PERKA nyílt Senior kupát. Mielőbbi találkozásig: Tisztelettel: Bor Péter (Centrum Squash Club)  (2009.08.04.)

Szerbusz Tibor! Bor Péter vagyok találkoztunk már versenyeken. A Centrum Squash Clubot ápolgatom Kiskunhalason. Szeretnénk rendezni a 2009-2010-es verseny évadban senior versenyt ehhez kérem a segítséged. Nem tudom megnéznéd-e előtte a helyszínt mi bármikor tudunk találkozni. Képes Gabival Aug.15-én összefutunk Halason. Várom válaszod. Tisztelettel: Bor Péter. (2009.08.01.)

Szia! Én szeretnék minél több senior versenyt rendezni. már a tavalyi évben is szerettem volna, de akkor sajnos nem jött össze. Ha most van rá lehetőség, akkor minél többet rendezhetnénk a Griffben. 2009. szeptember 12 Körverseny I. forduló; 2009. október 17 Senior CSB I. forduló; 2009. december 5 Mikulás kupa (ezt ha lehet akkor mindenképp); 2010. január 16 körverseny II. forduló; 2010. január 30 senior csb II. forduló; 2010. március 6 körverseny III. forduló; 2010. március 27 egyéni OB; 2010. május 15 senior CSB rájátszás. Üdv, Szilágyi Gábor

Kedves Tibor! Az RSC szeretne jelentkezni a Körverseny I-II-III. fordulójának megszervezésére. Családias légkör, jó hangulat! Sok szeretettel várjuk a senior örök ifjúkat versenyezni! Szia, Szathmáry Beáta klubtulajdonos. (2009.07.18.)

Hali Lányok, hali Fiúk és különösen Levente!  A Kapi beszél a  Club Tihany igazgatójával  és  az  őszi versenyre  felcsiszolják a parkettát. Kérik letesztelni a minőségét. (Stibi)

Szia Tibi! A Lite Wellness Hegyvidék nevében jelentkezek verseny rendezésre! Papp Zoltán Csaba (2009.07.10. 19:12)

 

Szia Tibi! A Squash klub Szeged is jelentkezik a rendezésre: 1- CSB rájátszás Május 22.; 2- Egyéni OB Március 27; 3- Körverseny Szeptember 12. A preferencia sorrend is ez! Köszi: Pápai Miki Szeged (2009.07.08. 13:21).

 

Szia Tibi! Örülök, hogy máris belevetetted magad a munkába, sok sikert kívánok hozzá. A City Squash Club szívesen rendez egyéni és CSB fordulót a következő szezonban. Felújított pályákra várjuk majd a szeniorokat. Az egyéni szenior bajnokság megrendezésére is nyitott vagyok márciusban, értékes ajándékokkal tudnám vonzóvá tenni a versenyt. Üdvözlettel, Böhm Gabriella. (2009.07.08. 12:37)

 

Senior squash versenynaptár 2009-2010.

év nap helyszín megnevezés rendező
2009 szeptember 13. (vas.) On Line Körverseny I. forduló    +35; +40; +45 M.S.Sz
  szeptember 26-27. Tihany Sportex kupa Sportex Kft.
  október 17. Griff Senior CSB I. forduló    +35; +45 M.S.Sz
  november 21-22. Debrecen I. Debrecen Senior Cup. Érckövi Zoltán
  december 5. On Line Mikulás kupa Sulyok Tibor
2010 január 16. RSC Körverseny II. forduló   +35; +40; +45 M.S.Sz
  január 30.   Senior CSB II. forduló  +35; +45 M.S.Sz
  február 27. Kiskunhalas Körverseny III. forduló  +35; +40; +45 M.S.Sz
  március 27. Lite Wellness Egyéni OB M.S.Sz
  április-május 30-1-2. Tihany Club Tihany Club Tihany
  május 15. Szeged Senior CSB rájátszás    +35; +45 M.S.Sz
  június 18-20. Szeged Nemzetközi Senior Pápai Miklós

Várjuk a hiányzó helyekre klubok, csapatok jelentkezését. Jelentkezni itt >>

 
Válasz és ötletek a 2009.07.01-i levélre:

Szia, Tibi! Mivel évekig csináltam a senior csb-t a Képes Gabival (anno, mi találtuk ki, ill. indítottuk el), először is sok sikert, türelmet és kitartást kívánok a munkádhoz!

Főleg az anyagi része volt az én feladatom, ezért bátorkodom javasolni, hogy a távolmaradási kauciót húsz ezer forintban kellene meghatározni. (Bár még ez is kevés vigasz azon csapatok számára, akik utaznak és még sem tudnak játszani. Viszont a közös év végi buliba jól jön a többletbevétel!) Mindennek az ára emelkedik, sajnos!  Hajrá SENIOROK!!!  Üdv: Papa  (2009.07.09.)

Sziasztok, Tibinek először is grata a kinevezéshez, minden jót a munkádhoz. A +40-es kategóriát én is támogatom, nemcsak mert én is oda tartozom már, hanem mert jómagam is több olyan emberről tudok aki a rendkívül erőssé vált +35-ös korcsoport miatt el sem akar jönni már a versenyre azért, hogy 2x péppé verjék. A lebonyolítása pedig nem lenne bonyolultabb, sőt több kisebb táblát gyorsabban le lehet vezényelni (kevesebb meccs). A Mikinek üzenném, hogy nekem személy szerint a márciusi időpont lenne inkább alkalmas az országos szegedi versenyre. De amint olvastam, a Kapi sem örülne a szeptemberi időpontnak... Amúgy, ha már itt a lehetőség a Kapinak is üzenném, hogy a Tihanyi verseny többünk számára azért vesztett szerintem régi fényéből, mert a pályák állapota nagyon sokat romlott, és a lakozott, rendkívül csúszós parketta nagyon veszélyessé vált éles játékra. Egy egyszerű parketta csiszolás egy hétvégén csodákat tehetne komolyabb költségek nélkül és a játékosoknak (beleértve jómagamat is) nem kéne a lábukat félteni minden pillanatban. Én és családom nagyon szívesen megyünk Tihanyba, de a játék feltételek nem kielégítőek a fent említettek miatt. Mindenkinek üdvözlettel, Nándori Levente  (2009.07.02.)

Szia Tibi! Az őszit is ideírom: SPORTEX KUPA, szeptember 26-27./nagyon nem szeretném, ha előtte szeptemberben bármikor senior egyéni viadal lenne, emlékezve tavalyra!/ CLUB TIHANY KUPA  2010, 2010 április 30./péntek/ május 1-2. Köszi: Kapi.   (2009.07.02.)

Szia Tibi! Amennyiben a versenyek nem ütköznek egyéb versenyekkel (férfi B-kategória) akkor én szívesen elmegyek egy jó hangulatú senior versenyre bárhova. Üdvözlettel: Lipták Csaba  liptak@enternet.hu    70/317-95-31 (2009.07.02.)

Kedves Tibor! Ebben az évben szeretném csatlakoztatni a debreceni fallabda szeretőket az országos "senior-squash vérkeringéshez" Segítségetek kérném, hogy a választott időpont hosszabb távon is illeszkedhessen a senior versenynaptárba. 2009 jubileumi év életünkben: NOVEMBER. 12-14.   I. SENIOR SQUASH CUP DEBRECEN 2009. Az I. Senior Squash Cup Debrecen 2009 versenykiírása és részletei legkésőbb augusztus végére elkészül. 

Honlapunk is erre az időpontra teljes formában fog ölteni. www.squashtime.hu Kíváncsian várom kik lesznek Debrecen város első senior bajnokai! Észrevételeitekre, véleményeitekre számítok. Sportbaráti üdvözlettel: Érckövi Zoltán 30/555-6890  (2009.07.02.)

Szia Tibi! Először is gratulálok a kinevezésedhez, méltó helyre került a megbízatás!

Én szívesen rendezek senior versenyt! Nagyon jó ötletnek tartom a több helyszín elméletet is! talán ez már működik, hiszen Fehérvár, Pestek, Szombathely, Szeged is ezt mutatja. Talán Debrecent lehetne még felkérni!

Az egyéni senior bajnokság időpontját illetően két eshetőség van: csakúgy, mint tavaly szeptemberben megrendezzük, vagy  március végére eltesszük az időpontot. Én a két nap mellett vagyok, de állítólag vannak akik ezt nem szeretnénk. A véleményem az, hogy aki a két nap ellen van, az egy napra sem jönne, de ezt lehet csak én gondolom. A javaslatom szeptemberre 19-20, márciusra nincs, talán a végére!
A csapat csb-t szívesen rendezzük (idén is lesz borfesztivál, lehetne egy időpontban, május 20 körül) és szívesen rendezünk egyéni versenyt is, ha nincs aki csinálja!

Én sajnos a Mikulás és a szilveszteri versenyre biztosan nem tudok menni családi elfoglaltságok miatt (4 gyerek= mikulás, Ági szülinap=szilveszter) Ettől függetlenül az ötlet jó, ezért is működik!

A jövő évi nemzetközi senior verseny bekerült az ESF naptárba, ami azt jelenti, hogy világranglista pontokért lehet majd küzdeni. Ebből következik, hogy lesz senior világranglista. Négy állomása lesz az első évben a senior körversenynek (Svéd, német, angol és magyar) a dátumokat és helyszíneket hamarosan küldöm! Jó lenne ezt megvárni, ne legyen torlódás a versenyeket illetően.

Ami biztos a szegedi verseny 2010 június 18-20 között lesz!

Sok sikert a munkádhoz, ha tudok akkor természetesen segítek! Szia: Pápai Miki (2009.07.02.)

Szia Tibi! Meg kellene szondázni azt az ötletet is, hogy indítsuk el a 40+ kategóriát, talán így több 35-ös is elindulna a versenyeken. Ez azért ne jelentse azt, hogy valaki majd három kategóriában indul. Ezt már most le kell tiltani. Üdv, Képes Gábor. (2009.07.02.)

Hali Lányok, Fiúk!

Készítjük a 2009-2010. évad senior squash versenynaptárát. Nem sokat változik a játéknapok mennyisége, minden hónapban minimum egy (néha kettő) versenyt tervezünk.

Van ugye 3 alkalommal csapatverseny nap. Lesz 4 fordulós - a Szövetség által szervezett - körverseny. Amennyiben nem unjátok, ismét lesz Mikuláskupa. Kaplár F. Józsi is szervezi a Tihanyi hagyományos őszi és tavaszi versenyeket és ott van még az országos egyéni verseny Szegeden. Amennyiben kedvetek van, az év végi szilveszteri páros versenyt (évek óta kiváló szórakozás az Aranykör szervezésében) is beilleszthetjük a naptárunkba. Ez 12 versenynap (már csak hab a tortán a szegedi nemzetközi torna), ahol gyűjthetjük a ranglista pontokat.

Ha már szóba került a ranglista pont: elképzelésem szerint változtatnánk a senior versenyek pontozásán annyiban, hogy mindenki - aki elindul egy versenyen - alapból kap 10 pontot. Ezzel is elismerve a versenyre járó "szorgalmat" és ösztönözné a jobbakat, hogy ne 3-4 verseny alapján nyerjen bajnokságot.

Kérdezem a Budapesten kívüli klubokat: nem rendeznétek versenyt a már megszokott helyeken kívül? (Példaként a Pápai Mikit említem. Ha neki sikerül "lecsalni" Szegedre bennünket, talán másnak is sikerülne.)

És persze azonnal kérdezem a játszótársakat: hajlandóak lennétek elutazni egy jól megrendezett senior versenyre? Kérek mindenkit aki olvassa a levelet, hogy válaszoljon rá, ide teszem az ötletét, válaszát, kérdését és mindent, ami előbbre viszi a senior squash életet. Csak az reklamálhat a versenynaptár és egyéb technikai dolog miatt, aki legalább egyszer veszi a fáradtságot és hozzáteszi az elképzelését, megjegyzését, segíti a munkánkat. :)

(2009.07.01.) Köszönöm: Sulyok Tibor és várom a leveleket ide >

 
Hali Szeniorok! Rövid hír a szövetség honlapjáról:
Böhm Gabriella | 2009. Jun 15.

A Magyar Squash Szövetség 2009. június 23.-án kedden a Hotel Griffben megtartotta éves szokásos közgyűlését, melyen a 2008-as év lezárásra került. A közgyűlés elfogadta a 2008-as beszámolót, mérleget, könyvvizsgálói és közhasznúsági jelentést valamint megszavazta, hogy a  Szövetség nevéből hivatalosan is kerüljön ki a  fallabda szó és MSSZ legyen a rövidítése. A székhely a főtitkárváltozás miatt a Marczibányi térről a XI. ker. Csörsz u. 14-16-ba kerül át. Képes Gábor a főtitkári pozíciója miatt lemondott elnökségi tagságáról, helyette Sulyok Tibornak adtak a tagok bizalmat, aki így átveszi a szenior szakág teendőit.

Ennyi a hír és annyit tennék hozzá: Köszönöm a jelenlevő szavazók bizalmát!

Kérésem is van, a Senior bajnokság (egyéni és csapat) szervezéséhez kérem az ötleteiteket, és segítségeteket. Várom mielőbb, üdv: Sulyok Tibor  (2009.06.24.)

Levelek, hírek: tőlünk, rólunk, nekünk 2009. június 23-ig.

 

Copyright © 2002 [Senior-squash] Minden jog fenntartva - Módosítva:2013. február 13.